Ötödik napja vagyok Brüsszelben. Az idő hideg és esős, az emberek segítőkészek. Tetszik minden, jó itt lenni. Egyenlőre még nem kezdődött el az iskola, majd csak hétfőn fog, de már megkaptunk az órarendet. Eddig még sosem volt ilyen jól kialakított félévem, pénteken nincs óra, hétfőn is csak egy... A többi napokon 3-4 kurzus van csak, tehát nem vészes. Az élet itt kint drága, de ez azért függ attól is, hogy miket vásárol az ember.
Sikerült megbetegednem, ami persze egyáltalán nem lepett meg. Sőt, csodálkozom, hogy nem első naptól fáj a torkom. Megfáztam. Az előző bejegyzésben említettem, hogy farkasordító hideg van... Mikor ezt meséltem Apukámnak mosolyogva visszakérdezett: "mennyi az a nagyon hideg?", akkor még nem találtam hőmérőt. Azóta találtam. De nem kellett volna... 16,5 fok a konyhában, ahova egész nap besütött a nap. A gyógyszerek nagyon drágák, de az orvosi ellátás még többe kerülne... Úgyhogy most itthon kúrálgatom magam. Vettem C-vitamint, meg egy doboz Streptilst és ez 20 € volt, legközelebb kétszer is átgondolom, hogy beteg leszek-e... :) Ma már egész jól vagyok, csak az orrom folyik, meg köhögök. De tegnap szerintem lázas is voltam, fejem is fájt, stb.
Tegnap volt az első ERASMUS találkozó a suliban. Nem voltunk sokan, mert többen csak hétvégén jönnek, de nagyon jó fej mindenki. Egyenlőre 2 brazil, 2 francia, 1 cseh, 1 szlovák és 2 magyar cserediák van itt (velem együtt). A tájékoztatón a brüsszeli főkoordinátor beszélt, és szóba jöttek a sztereotípiák. Mondta, hogy "minden országról terjednek különböző tévhitek, például....hm, megvan: a magyarok mit gondolnak a szlovákokról?" Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy mit NEM akarok mondani, végülis elintéztem egy "nothing special"-el. Egyébként a szlovák srác nagyon közvetlen, próbál mindenkivel beszélgetni, valamilyen kapcsolatot teremteni.
Egy nagyon nagy kampusz része a mi sulink, van itt orvosi egyetem, mérnőki képzés, diákszállók, fénymásoló, rendelők meg még sok más minden, ami az egyetemek és főiskolák körzetében szokott lenni. A diáksportokat nagyon támogatják az iskolák. Pl. nálunk 20 €-ért lehet venni sportbérletet, ami a szemeszter során érvényes. Ez a bérlet érvényes a kampusz területén található sportközpontba, ahol lehet hokizni, röpizni, kosarazni, és mindenféle labdajátékot játszani, falat mászni, aerobikozni, táncolni, úszni, küzdősportolni. Ha esetleg egyik sem tetszene, akkor van több opció arra, hogy a központon kívül sportoljunk (tenisz, golf, lovaglás, stb.). Mindezt tartalmazza a 20 €. Kár, hogy ilyen lehetőségek nincsenek otthon.
Kedden kirándultam egyet a belvárosban. Az útikönyvemben találtam egy 90 perces, 3,4 kilométeres útvonalat. Már a főteret is nehezen találtam meg, pedig az volt a kiindulópont. Gondoltam semmi baj, majd belejövök. De ez sajnos nem így lett. A távot kb. megdupláztam, mert annyiszor eltévedtem és az indulás után negyed órával elkezdett szakadni az eső is. Kicsit nehéz volt esernyővel, könyvvel, és fényképezővel a kezemben tájékozódni, de szerencsére akkor pont egy templomhoz értem és bemenekültem az eső elől. Mire elállt az eső addigra persze besötétedett. Mellesleg az útvonal olyan utcákat érintett, amelyeket még a helybéliek sem ismertek. Egyszer betévedtem egy olyan utcába is, ahol szinte csak kínaiak (?) voltak. Hát...mit ne mondjak, egyből kiszúrták, hogy turista vagyok... :) Csináltam néhány képet, amíg nem esett az eső!
Ezek mind a főtéren vannak, aminek a neve Grand Place. Látszik a képeken is, milyen esős az idő. (Ja igen, a házak nem dőlnek, csak én fotóztam úgy!)
A családommal minden rendben, kedvesek. A gyerekek is bírnak, néha túlságosan is szeretnek, és nem akarnak békén hagyni, de így aranyosak, ahogy vannak. Tegnap itt volt az "Apukám" egyik barátja, akit Boris-nak hívnak. Ő hozta a vacsorához az alapanyagot. Vett két libamájat, salátát, meg egy üveg bort... Csak hármasban ettünk (Apuka, Boris, én), mert az Anyuka a barátnőjével volt. Az Apuka és Boris ketten megittak 3 üveg bort, mert egy üveg pálinkát, amit egyébként én hoztam ajándékba. Mikor vacsi végén tölteni akart vizet nekem Boris, akkor azért kicsit megijedtem, hogy rám önti, mert elég nehezen koordinálta a kezeit töltés közben. :D Persze már volt 1-2 érdekes kérdés mióta itt vagyok. Az egyik éppen tegnap vacsora közben: "tudod mi az a libamáj? Ettél már ilyet?" Azért erre még akkor sem mondanám, hogy "nem tudom", ha úgy lenne. Mondtam, hogy persze ettem már, Anyukám szokott venni. Természetesen nem mindennap ezt esszük, de azért szoktunk. Mire ők úgy reagáltak, hogy pedig ez francia specialitás. Felvilágosítottam, hogy Magyarországon is élnek ám libák, meg kacsák sőt a falvakban elég sok mama tömi őket, és körülbelül háromszor ekkorák. Azért itt már érezték, hogy előbb gondolkodni kellett volna, és csak utána kérdezni. De persze mindezekkel együtt nagyon jó fej a Boris is. Neki a nagyszülei románok, valamelyik szülője német, de van egy belga felmenője is...szóval eléggé internacionális személy! :D Őt még az is érdekelte, hogy Magyarországon van-e felvágott meg sonka. Mondtam, hogy persze, miért ne lenne?! Erre elmesélte, hogy Romániában nem léteznek ezek (ezt azért nem muszáj elhinni szerintem), és hosszan ecsetelte, hogy "látod, látod, ez a különbség a két ország között...Romániában nagyon limitáltak az egészséges élethez szükséges feltételek!" Ennek csak örülni tudtam, hogy nem tartja egyenlőnek a két országot, de nem akartam belemenni a különbségek ecsetelgetésébe.
A család egyből mély vízbe dobott; mától vasárnapig a nagymamával vigyázunk kettesben a két nagyobbik gyerekkel. Bár szerintem egy mamának mindig öröm, ha vigyázhat az unokákra, úgyhogy nem szívesen akadályoznám meg a kiteljesedésben. :)
A francia egyébként napról napra jobban megy, ha bemegyek egy boltba, vagy akárhova már nem kérdezik meg az első mondatom után, hogy "uh...donc, do you speak english?". Ennek azért örülök, de ebbe belejátszik az is, hogy nagyon sok nemzetiségű város ez, rengeteg a bevándorló. Ehhez már hozzászoktak, és nagyon türelmesek, illetve segítőkészek az "idegenekkel" a helybéliek.
Amilyen nehezen kezdem el írni, annyira belelendültem már itt a végére... De most búcsúzok, mert nem sokára vacsora és kicsit beszélgetek a nagymamával is, hogy aztán fejlődjek is ma!
